Rendezvények

Öveges napok városi versenyei

Iskolánk 1984-ben, az iskola fennállásának 100. évfordulóján, Öveges József fizikus professzor nevét. Rá emlékezve 1989-től kezdődően minden évben születésének évfordulóján vagy ahhoz közeli napokon, október végén, Öveges napokat rendezünk. Öveges városi matematika versenyt hirdettünk a 2-4. évfolyamosok számára és Öveges városi Természetismereti csapat vetélkedőt, játékos feladatokkal, a 2-6. osztályosoknak. A városi Öveges fizika versenyt a 8. évfolyamosok helyett, Hétköznapi fizika elvnevezéssel prezentációs városi versenyt szerveztünk, Hétköznapi fizika címmel.

A városi versenyek nagy érdeklődésre tettek szert az évek során, majdnem minden zalaegerszegi általános iskola képviselteti magát. A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói pedig rendszeres résztvevői a felsős versenyeknek. Iskolánk tanulóival együtt közel 110 tanuló vesz részt évről-évre.

Öveges sport és egészségnap

A Sport és egészségnappal főcélunk, hogy minél több emberhez jussanak el a sport pozitív üzenetei. Hozzájáruljon az egészség megőrzéséhez, az egészségtudatos magatartás és az egészségismereten alapuló szemlélet kialakításához, az aktív és egészséges életmódra neveléshez, a testmozgás népszerűsítéséhez.

Részcéljaink:

1. Több sportág kipróbálásának lehetősége egy helyszínen.

2. A tehetségkutatás, az edzői jelenlét, azt is lehetővé teszi, észrevegyenek, egy-egy kivételes tehetséget.

3. A neves sportszemélyiségekkel, élsportolókkal az együttsportolásra is lehetőség nyílik.

4. Különleges, kevésbé ismert sportágakat próbálhatnak ki.

5. Rendezvényünk azok számára is vonzerővel bír, akik egészségvédelemmel kapcsolatos rendezvényt esetleg nem látogatnak meg. A sportágak kiválasztásában a helyi adottságok, kapcsolati rendszerünk, hagyományaink kerülnek figyelembevételre.

Gálaműsor a tehetséges gyermekekért

Minden év májusában nagyszabású ünnepi műsort szervezünk az iskolánkban működő művészeti csoportok közreműködésével. Célunk, hogy bemutatkozási lehetőséget kapjanak azok a tehetséges tanítványaink, akik valamely kulturális, sport és művészeti tevékenységben kiemelkedőt alkotnak a tanév során. Meghívott vendégeink nemcsak iskolánk tanulói, hanem a szülők és hozzátartozók is. Fellépési lehetőséget kapnak a néptáncosok, az énekkarosok, a kötélugró csoportok, az akrobatikus rock&roll valamint a zeneiskola kiemelkedő tanulói. Bemutatkozási lehetőséget kapnak továbbá a vers és prózamondó versenyen kiemelkedő eredményt elért felsős tanulóink is.

A nagy sikerű gálaműsor fontos erkölcsi elismerés azoknak a gyerekeknek és felkészítő nevelőiknek, akik az egész éves tanulmányi munkájuk mellett kiemelkedő teljesítményt nyújtanak azokon a területeken, amelyeken ők a legtehetségesebbek.